Pintér lakhatási támogatást ígért a rendvédelmiseknek
Pintér Sándor az M1-en beszélt a rendvédelmisek béremeléséről.
Pintér Sándor az M1-en beszélt a rendvédelmisek béremeléséről.
A kedden elfogadott törvény szerint június végéig minden rendvédelmi dolgozónak elkészítik az új besorolását, ebben a korábbi illetményük valamennyi eleme is szerepel. Erre jön rá az illetményemelés.
Különböző mértékben fogják emelni az egyes rendőrök bérét – mondta a kormányszóvivő péntek reggel. Az irodai dolgozók bérét kevésbé fogják emelni, mint az utcán dolgozók.
Lemondta a március 30-ára tervezett, rendvédelmi dolgozóknak meghirdetett tüntetését Kónya Péter. A Magyar Szolidaritás Mozgalom politikusa, országgyűlési képviselő ezt azzal indokolta, hogy ezzel segíti a szakszervezetek és a kormány közötti tárgyalások sikerét.
Azonnali béremelést ígért a rendvédelmi dolgozóknak Mesterházy Attila.
Az MSZP azt ígéri, ha kormányra jut, azonnal érdemi illetményemelést hajt végre a rendvédelmi dolgozóknál.
Húszszázalékos illetményemelést követelnek a büntetés-végrehajtási dolgozók, a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a vámosok - hangzott el hat érintett szakszervezet együttműködési megállapodásának aláírásakor kedden Budapesten.
Az LMP szerint a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelésére, közösségi rendőrség létrehozására és az áldozatvédelem javítására lenne szükség rendvédelmi területen, éppen ezért ilyen irányú módosításokat kezdeményezett az ellenzéki párt a 2012-es költségvetésben.
Az MSZP azt javasolja a kormánynak, a nyugdíjas rendvédelmi dolgozók "megsarcolása" és közmunkaprogramokban dolgoztatása helyett indítson rendvédelmi mentori programot.
Nyugállományú rendvédelmi dolgozók demonstráltak a szolgálati nyugdíj visszamenőleges megszüntetése ellen tiltakozva hétfőn, a 4-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán; a tüntetők 8 és 16 óra között harminc gépkocsival állták el a fél útpályát és lassították a forgalmat a Záhony-Csap közötti magyar-ukrán határállomás előtt.
További tárgyalásokban bízik a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára annak ellenére, hogy a miniszterelnök szóvivője útján azt üzente, részéről befejezettnek tekinti a rendvédelmi dolgozókkal való egyeztetést.
Nem tárgyal a továbbiakban a kormányfő a rendvédelmisekkel a szolgálati nyugdíjjal és a szolgálati törvénnyel kapcsolatban - írta keddi számában a Népszava Szijjártó Péter szóvivő levelére hivatkozva.
Megadóztatná a kormány a rendvédelmi szervezetek 57 év alatti nyugdíjasait, ha nem térnek vissza a munka világába - derül ki egy kiszivárgott törvénymódosítási javaslatból. Az eredetihez képest azonban több ponton fel is puhult a terv, kivételek és mentességek tarkítják a tervezetet.
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) által elvégzett reprezentatív felmérés eredményei szerint a dolgozók 90 százalékának van valamilyen, jellemzően svájci frank alapú, hitele - mondta Bárdos Judit főtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Jobbik a rendvédelmi dolgozók külföldre utazásának bejelentési kötelezettségét és a kifogástalan életvitel ellenőrzésére vonatkozó szabályozás eltörlését kezdeményezi - jelentette be Bertha Szilvia keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Szlovákiában és Csehországban - valamennyi rendfokozatot, beosztást összegezve - magasabb a rendvédelmi dolgozók átlagjövedelme, mint Magyarországon - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
A Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal legutóbbi felmérésében a rendvédelmi dolgozók béreit hasonlította össze szlovákiai és csehországi kollégáikéval.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a rendvédelmi szervek nyilvánosság előtt zajló érdek érvényesítő tevékenysége fokozott veszélyt jelent a "társadalom békés tagjaira". A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete tiltakozik a nyilatkozat miatt.
Békés, erőszaktól és pártpolitikától mentes, törvényes keretek között zajló megmozdulást ígér csütörtökre a "bohócforradalmat" szervező két szakszervezeti vezető, akik a rendvédelmi dolgozók alkotmányos jogainak védelmében, magánemberként hirdettek demonstrációt a fővárosi Alkotmány utcába.
Orbán Viktor kormányfő elvárja, hogy a rendvédelmi dolgozók minden körülmények között a rend oldalán álljanak, biztosítsák a rend fenntartását, és semmilyen módon ne álljanak át a rendbontók, a rendetlenséget szítók oldalára - közölte a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.